Lili Kata Nóra

Nem adjuk fel!!!

1.-e kedd. Csak, hogy a tegnapi nap kicsit pipa voltam gondoltam ma összeszedem, hogy a gyerekeim mit tudnak amit tegnap nem mutattak meg, mert nem produkciós irodák... De ez is csak a teljesség igénye nélkül csak amiket a nap folyamán elkaptam és eszembe jutott. Apa bemegy a lányok szobájába, Kata köszön, hogy Szia Apa! Apa ekkor áll, maj Kata Ülj le! Ezek után  játszanak a lányok szobájában az összes takaró lent a földön az összes párnával Apa mondja Most azt játszuk, hogy Apuci alszik jó? Nem Apuci jó reggelt. Etetem a lányokat, majd hallja a Kata, hogy az utolsókat kanalazom és közli, hogy Anya nincs elfogyott? Lili szintén a teljesség igénye nélkül utasításokat végre hajt, akár több lépcsőset is. Ha megkérem, hogy hozzon pelenkát akkor hoz, nem csak egy ajtó van a házban és Ő oda megy amit mondok neki kinyitja a szekrényt és hozza a pelenkát. Ha ül mellettem a kanapén és mondom neki, hogy hozd ide a labdát mondjuk akkor lemászik oda megy a labához ami akár az asztal szélén is lehet leveri és hozza nekem. Ha mondom neki hogy pörögjön akkor pörög oda vissza egy irányba sokat. A puffal, mint egy járás segítővel megy, hogy tollja maga elött. A testrészeket megmutatja rajtunk és magán is. Tudja, hogy hol a füle, szeme, orra, szája, haja. Na ja ezeket tudják, de ettől még nem biztos, hogy egy vadidegen helyen egy vadidegen embernek megmutatják azonnal, de a rosszakat le lehet írni pedig vannak érdemeink is lásd.

 

2.-a szerda. Valami eszembe jutott, miért várja el a hölgy aki megvizsgálta a Katát, hogy ki tudjon színeket választani? Ez a remek kérdés azért merült fel bennem, mert a szemorvos sem tudja, hogy a gyerek mit lát. Lehet, hogy színeket nem. Szóval ezt nem kéne figyelembe venni egy vizsgálatnál? Tudom én csak az anyjuk vagyok, de szerintem igazán figyelembe kéne venni. Azt írtam, hogy amikor megyünk lefeküdni akkor a Kata közli, hogy párna, takaró és addig mondja még meg nem kapja. Majd mikor felkelnek Kata mindig az első (nem egy alvóbajnok) kijön és kérdezi, hogy Lili felkelt? Az volt édes mikor Lili kórházban volt és ment a szobába játszani majd hívta a Lilit mikor én mondtam, hogy a Lili nincsn itthon elfelejtetted? Mondja Kata, hogy ja és becsukja az ajtót és játszik. Ma mondom nekik, hogy fel szertnék mosni menjeke be a szobájukba és játszanak egy kicsit egyedül legozzanak vagy tudom is én csak hagy mossak fel. Bemennek, mert marha jólneveltek :) és becsukják az ajtót, majd hallom hogy bekapcsolódik a TV és előveszik a lego. Nóri csinálja így és ez a két manó eltanulta tőle. Kérdezem a Lilit, hogy ízlik neki a kaja amit eszik erre közli, hogy NEM és elkezddi a fejét jobbra és balra forgatni.

 

5.-e szombat. Csodálatos hajnalunk volt. :( Kata valami miatt hüpögött az ágyában és nem jött át csak hüpögött ott. Ezt nem is hallottam isten igazából csak azt, hogy a Lili elkezdett sírni, de olyan fájdalmasan. Ekkor 5.32. perc volt. Kihoztuk Lilit az ágyból és fél órán keresztűl sétáltunk vele Ő pedig nézett mereven maga elé, ásított (a hányás előjele nálunk) és ha letettük üvöltött. Kérdeztem a férjemtől, hogy menjük-e most vagy mi legyen. Nem mondta Apa majd reggel. 6-ig sétáltunk majd vissza tettük az egész csapatot a mi ágyunkba és lefeküdtünk. Én mondanom sem kell, hogy egy percet sem aludtam, de az megnyugtató volt, hogy mindenki békésen szuszogott mellettünk és vissza aludt fél óra közjáték után. Reggel felkeltünk és semmi nyoma nem volt a hajnalnak. Mi csak tippelünk, hogy az volt a Lili baja, hogy a Kata sírt, mivel egésznap jókedvű volt és evett ivott rendesen.  Délután megünnepeltünk a lányok születésnapját ami ebben az évben is jól sikerült. A keresztmamájuktól ruhákat kaptak. Mindenki átöltözött és a szép új ruhákban szülinapoztak Lili örült a ruhának a legjobban mikor meglátta azért kezdett el sírni, hogy Ő ezt azonnal fel akarta venni, csak utána volt nyugalom és boldogság. Egy kicsit nagyon hiú a lány. Most itt a családi szülinapon nem "babástorta" volt, hanem finom felnőttes torta volt, el is fogyott mind egy szálig illetve mind egy szeletig. Ja és a lényeg 5 évesek lettek a lányok. Most ennek örüljek vagy nem? 5 évesek és ennyit tudnak :( :( :( 5 évesek és ennyit tudnak. :) :) :)lanyok_szulinap.jpg

 

6.-a vasárnap. Nóri ma reggel felkel és ül kint a kanapén és ásítozik, majd közli velem, hogy nem vagyok álmos, csak most kelek. Lili is tanult ma két új szót az első Kati Ő a keresztmamájuk a lányoknak és a második a közértben volt. Mondom, hogy veszek üditőt amiben van banán, barack, alma, erre Lili közli, hogy ama, az L-t nem annyira hallom, de az is lehet, hogy mondja sokszor elmondta még és hallani szépen amit mond.

 

7.-a hétfő. Ma is voltunk a Petőben. Mivel a múlt heti hölgy aki vizsgálta a lányokat nem volt túl szuper (NEKÜNK!!!) ez fontos ezért nagyon korrekt módon behívtak megint minket és teljesen másképpen értehetően és szépen elmondták a dolgokat. Elmondták, hogy lesz nyílt napjuk és szeretnék, hogy erre mindenképpen elmenjünk. Elmenjünk azért, hogy menézzük milyen egy nap, mennyire tudnák a lányok a feladtokat követni. Aztán ha éppen akkor lesz baba-mamás csoport akkor azt is nézzem meg miből áll. Sőt a legszimpatikusabb az volt, hogy ők megpróbálnak nekem abban segíteni, hogy ha azt mondom, hogy szeretnék ebbe a baba-mamás csoportba elmenni a Lilivel és a Katával akkor megpróbálnak segíteni, hogy valaki lejöjjön, hogy el tudjam végezni a "tanfolyamot". Nagyon fontos itt egy gyerek egy szülő, mert inkább a szülőt tanítják arra, hogy a gyereket, hogy tanítsam meg jó dolgokra. Vettünk a hűtőre egy gyerek zárat,  mert Kata új dolga, hogy nyitogatja a mélyhűtőt aminek mi és a hűtő sem örül annyira. Ezért vettünk rá egy gyerek zárat, jól bevált, mivel két oldalas ragasztóval van feltéve, ezért kb. az első próbálozásnál le is jött, úgy ahogy volt kiszakadt. :) Majd vissza tettem nem túl jó, de valami miatt mégis jól sikerült és próbálta kinyitni, de nem ment, majd azért jött a duma. Apa segíts! Nehéz! Honnan ismer ilyen szavakat és honnan tudja használni? Olyan büszek vagyok rá! Lili elkezdett felmászni a konyhában a foggantyúkon, illetve felkapszkodni, mindkét kezével fogta majd a jobb kezével elengedte a foggantyút és a bal kezével mivel nem fogta teljesen jól ezért elkezdett álló hellyzetben esni hátra felé. Ott volt az Apa és megfogta hála égnek, én éppen etettem a Katát, nem volt jó érzés látni. Lili ahogy esett Apa elkapta, úgy de úgy nevetett egy kicsit sem ijedt meg. Nem úgy, mint mi.

 

12.-e szombat. Ma volt a lányok "gyerekes" szülinapi bulija. De nagyon jó volt. Egy játszóházban voltunk ahol 5 kis barátunkkal ünnepeltük meg a lányok születésnapját. Mindenki nagyon jól érezte magát. Volt lányos tányér ha már 3 lánynak van a szülinapja, rózsaszínnel terítettek, volt Barbie torta amit Apa epres ízesítéssel kért, tehát ez is rózsaszín volt. Kaptunk könyveket ajándékba, csajos táskát, lufit, DVD-t, csillámos tollat. Volt nagy öröm, de az ajándékokat csak itthon fogták fel, mert ott az volt a lányeg, hogy rohangálni lehet és együtt lehetnek. Mondanom sem kell, hogy haza felé kifulladtak és aludtak egy nagyot kb. 10 percet a kocsiban, mert annyi idő alatt haza is értünk. :)

 

14.-e hétfő. Ma kint voltunnk a kertben tettem fel ezzel kapcsolatban videót http://www.youtube.com/watch?v=py9t1rt_t30 de csak erős idegzetűeknek. :) Tudom illene még írni, de olyan jó, hogy "csak" az unalmas hétköznapjaink vannak. :)

 

28.-a hétfő. Újabb családi titkok. :) A lányokat Apa fekteti le, mert ha nem lenne bent valaki akkor megy a játék, duma. Szóval Apa a felügyelő aki próbál rendet tenni. Nem tudom írtam-e vagy sem, de ha nem akkor most pótlom. A lányok emeletes ágyban alszanak, Nóri fent Lili és Kata alul, egy demarkációs vonallal elválasztva. Természetesen Nóri sem alszik fent, hanem inkább oda nyomorodik harmadiknak a Kata mellé.kep_066.jpg

Na és ekkor szinte biztos a nem alvás főleg, hogy most már Apa sem bírja ez a felügyelő szerepet és leteszi őket, majd kijön. Tegnap viszonylag sokáig bírtuk, hogy beszélgetnek, nevetnek, egymást nevelgetik. Majd bent Apa szólni, hogy alvás, majd én is bementem szólni, hogy alvás, majd Apa megint bement szólni, hogy alvás és feltette Nórit aludni a helyére. Nóri sírva fakadt és elkezdett ígérgetni, hogy Ő aludni fog csak hagy aludjon lent. Nem mondta neki, nekik Apa, hogy arról volt szó, hogy alszotok, ezt nem tettétek meg egyik ide mások oda, harmadik pedig amoda és alvás. Mág ki sem húzta Apa a lábát Kata rákezdett suttogva, hogy Nóri Nórika gyere le!!! Majd hallgatózott Apa és megint Kata Nóri gyere le!!! Őrület természetesen kijátszottak minket és Nóri lejött aludni Kata mellé, de ekkor már tudták, hogy sunyulni kell és csendbe maradni. El is aludtak hamar. Lilike drágám is tudott végre aludni. Elalvásnál a Kata nagyon nehéz eset, nem rossz csak aludni ne kelljen és szórakoztat mindenkit a dumájával a csipkedésével a nevetésével. Bírom, hogy ilyen jó humorú, jó fej csajok.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 39
Heti: 170
Havi: 797
Össz.: 438 569

Látogatottság növelés
Oldal: 2011. március
Lili Kata Nóra - © 2008 - 2024 - likano.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »