26.-a kedd. Olyan régen írtam, és annyi mindent szeretnék íni, csak nem tudom hogyan kezdjek hozzá. De azért talán fog menni ez nekem. Elkezdődött az iskola és ezzel együtt a megfázások is. Kata egy kicsit taknyos, de a közérzetén nem lehet észre venni, csak a hangján. Annyira kis cuki ahogy mondja, hogy nincsen hangom, hogy meg lehet zabálni. Nóri is taknyos egy picit, csak a legvékonyabb kislányunk a Lili tartja magát, de Ő nagyon szépen. Egy éve nem írtam, mert nagyon kemény és munkás év volt. Nagyon szerettem, de most kezdek csak felocsudni és elhinni mennyi minden jó történt velünk. Közben volt mindkét lánynak tervezett shunt szár hosszabítása, vagyis cseréje. 24 órát voltunk bent a kórházban. El sem tudom mondani mennyire észre sem vették a csajok ezt a koponya műtétet. Ketten voltak egy szobában, vagyis egy kétszemélyes családi szobát kaptunk. Én annál inkább észre vettem, nem volt könnyű két kislány műtétjét végig izgulni, majd látni a gyerekeket ébredni, közben a kicsi a suliban azon rettegett, hogy valyon mi van a testvéreivel. Este mikor Nóri bejött az édesapjával nagyon sápadt volt és meg volt rémülve, hogy valóban nincsen-e baj a tesókkal. Megnyugodni csak akkor tudott mikor látta is őket és a saját szemével látta, hogy valóban nincsen semmi baj.